2014. október 16., csütörtök

Nos már a múltkor elmondtam, hogy lesz egy poszt arról ahogy restaurálok egy gépet végre kész lett nagyon sok időmbe telt mindent megcsinálni főleg amiatt, hogy nem is tudtam minden nap foglalkozni vele. Most elmesélem az egészet nektek az elejétől a végéig.

Nos mikor megérkezett a gép nagyon nem volt a helyzet magaslatán a gép:



Aztán elkezdtem az egészet szétszedni minden popszegecset kifúrni és helyére rozsdamentes csavarokat tettem  és kisavaztam megtisztítottam a réz alkatrészeket:

Majd kezdődött az összerakás új alkatrészek vásárlása, csavarok rozsdamentesre cserélése, de nekem nem tetszett ez a bordó szín mert nem minden környezetbe illik be így azok elletek küldve porfestésre, hogy minél tartósabb legyen:

Aztán minden rozsdamentes borítást szálra húztam és összeraktam teljesen az egészet ezután jöttek a nehezebb részek nem érkezett meg a víz a "fejbe" ezért szét kellett szedni az egészet és először a vízpumpára gyanakodtunk szétszedtük bevolt ragadva megcsináltuk és összeraktuk majd megint nem működött és akkor néztük meg az úgynevezett Lucifer szelepet és lemértük, hogy kap-e áramot és hát kapott nem a kábellel volt gond, hanem utána lemértük az ellenállást és az nem volt benne tehát a vasmaggal volt a probléma így hát kellet egy másikat venni aztán összeraktuk az egészet és még mindig nem érkezett meg a víz.

 Jó akkor megint szedjük szét már körül-belül negyedjére és rájöttünk arra, hogy a fejbe bele van valami ragadva. Nagyon idegesek voltunk az emberekkel akik segítettek nekem és próbálkoztunk kiszedni belőle majd hátha kávé kioldani belőle az sem működött. 

Elvittem egy órás ismerősömhöz aki kifúrta nekem a lyukat és végre összetudtam rakni megérkezett a víz Heuréka gondoltam én végre megoldottam az egészet de hát rosszul hittem... 

Ezután észre vettük, hogy nem mérnek a manométerek először nem ezt gondoltuk hanem, hogy nincs meg a nyomás semmiben sem a kazánban sem a vízben. Elkezdtünk gondolkozni és hát először arra gyanakodtunk, hogy rossz a vízpumpa venni kell egy újat és hát az már nem nagyon fért volna bele abba a bizonyos keretbe. De végülis lemértük a víznyomást egy maszek össze eszkábált manométerrel és megvolt a 9bar sőt még annál több is úgyhogy vissza is állítottam gyorsan.

Később kiderült az is, hogy van nyomás a kazánban is csak a másik manométer is rossz így vettem kettőt aminek az ára azért messze van a vízpumpa árától nagyon és végül összeraktam teljesen. Vagyis csináltattam még hozzá egy nagyon jó ismerősömmel egy rozsdamentes keretet és szereztem a tetejére fekete műanyag lapokat és elkészült teljesen a gép. 

Úgyhogy már csak az a dolgom, hogy feltegyem az ebayre és eladjam bár természetesen hiába tudok angolul még ott is akadályokba ütköztem, de remélem meg tudom majd oldani azokat is és végre eltudom adni őt több mint 40 óra munkám és nagyon sok pénzem van benne de szerintem jól sikerült és nagyon remélem szerető gazdára is fog találni mert egy borzasztóan jó gép lett és mostmár képes lesz szerintem hiba nélkül működni több évtizedig is. És végül pár kép a gépről: